Létkérdésem az ember

Már régóta akarok írni egy ilyen bejegyzést, csak először jól át kellett gondoljam. Tehát elkezdtem gondolkodni, hogy persze a vallásnak sok hátránya van, gondoljunk csak a kereszténység régi hadjárataira, amit „Isten nevében” követtek el. De valami értelme csak van a vallásnak, mire jó? Mire jó ez a sok a fogadalom? Miért kell lemondani dolgokról, ha vallásos akarok lenni?

Én még nem tapasztaltam azt – de lehet csak keveset olvastam - , hogy bármelyik vallás meg is magyarázná, hogy miért nem szabad házasságon kívüli nemi életet élni, vagy alkoholt fogyasztani, ha követni szeretnénk. Vagy hogy mire jó a vallás? A mai világban pedig annyi információval el van látva az ember mindenről, hogyha nem látja valaminek az értelmét, vagy nincs elegendően kifejtve, nem is csinálja. Ez egy természetes dolog. Én se csinálnék sok mindent, ha nem látnám az értelmét. Szóval álljanak itt az én gondolataim válaszul a kérdésekre.

Hát ezzel is elkészültem, meghoztam az új designt. Új okosságok a nyaralás után, jövőhéten!

Addig is: hogy tetszik?

Tudjátok, nagyon érdekes lény az ember. Egyszerűen sosem jó neki az, ami van. Ha tél van, nyarat szeretne, ha nyár van, túl meleg van, ha ünnep van, pihenni akar, és ha pihen, akkor unatkozik. Valahogy így. Pedig sokkal szebbé tehetnénk az életünket, ha megtanulnánk felismerni és elfogadni. Én egyszerűen képtelen voltam régebben elfogadni bármit is.

Ez pedig egy borzalmas tény, mert sosem lehetsz így elégedett az életeddel. Ez olyan, mint a korábban említett tudathasadás, miszerint ha elkezdek enni, arra gondolok milyen dagadt leszek, és nem az élvezetre. Szerintem nagyon sok ember sanyarog attól, hogy nem tud elfogadni. A baj az, hogy a média, a reklámok, de még az emberek is sokkal jobban tudják, hogy mi a jó nekünk (legalábbis ezt állítják), és aki elfogadja ezt, az csalatkozik. Az csalódik a világban, mivel látja, hogy ez nem működik. A barátaim azt mondják, milyen szép ruha ez. De én utálom. Nem fogadom el. Megtagadom, elutasítom. Amikor eléggé sok ilyen helyzetet tapasztalunk, ami a lényünk, lényegünk megváltoztatására irányul, persze hogy elutasítjuk az elfogadást. Hiszen, ha egyszer a tűzbe raktam a kezem, megtanultam hogy éget. Nem kell kétszer megcsinálni.

Remélem még eszembe jutnak ilyen szavak, bár ahogy most rágondolok, nagyon sok ilyen van, aminek nincs értelme. Mi teremtettük, gyakorlatilag nem mond ki semmit, és alapjaiban megdönthető. Persze, ez szubjektív vélemény, de valahogy így van az „önbizalommal” is.

Szóval itt van ez a szó: önbizalom. A jelentése abszolút absztrakt, gyakorlatilag megmutathatatlan, mindenkinek mást jelent, egy képzelet szó. Olyan, mint a frusztráció. Amikor önbizalomról beszélünk, csalatkozunk. Nem magunkban bízunk, mert mi épít fel bennünket? Test, lélek és tudat. Bármelyik összetevő önmagában hasznavehetetlen, a többi kettő nélkül. Amikor cselekszünk, vagy valami olyat csinálunk, amit már nagyon régóta megszoktunk, akkor mondjuk, hogy „van hozzá önbizalmunk”. De mint azt már megírtam, gyakorlatilag az összes cselekedetünket az élet vezérli. Maga az élet, ezt a legracionálisabb ember is elfogadja. Egyszer csak éhesek leszünk, egyszer csak szomjasak leszünk, valahonnan beugrik egy tökéletes megoldás, amikor alszunk, amikor tanulunk, az élet vezérel minket. Az életben van bizalmunk, nem pedig önmagunkban. Mert mire gondolunk önmagunknál? A testre, a lélekre, a tudatra, vagy mindháromra?

(Az előző bejegyzés folytatása...)

Visszatérve a test, lélek, tudat hármasságra, folytathatnám a példánkat a fogyással. Nagyon szeretne mindenki lefogyni, aki felhízott. Kipróbálnak sokféle diétát, termékeket, de nem lesz eredménye. Pedig elárulom, nagyon egyszerű: ne egyél cukrosat, se tésztát és mozogj! Meglepő lesz ami történni fog a testeddel. Igaz, nem megy le két hét alatt negyvenöt kiló, mert olyan nem is létezik. Ez pont ugyanolyan mint gyúrásnál. Ha valaki már mindent jól csinál, de nem hiszi el magáról hogy nőni tud, az próbálkozhat bármivel. Neki gyártják a csoda termékeket. Mind az ötezer félét.

Az a felfedezésem, hogy a fogyasztói társadalomnak, vagyis inkább a piacnak kell ez a félelem! Nem, most nem összeesküvés elmélet következik, de ezt figyeltem meg. Bekapcsolom a TV-t, és mi megy a reklámokban -még ha burkoltan is-? Kifog esni a fogam, vérzéssel egyetemben (a leggusztustalanabb mind közül), náthám van(?), megfáztam(?), le kéne fogynom(?), mindegyik hatásvadász reklám egy ilyen kérdéssel kezd. Nem veszed észre, mert a válaszod persze nem. De ha eleget nézed, elég egy ilyen kis egyszerű harminc másodperc, hogy beleégjen a tudatalattidba. Mint az edzésnél, csak épp egy pillanatra ugrik be a gondolat hogy ez így nem lesz jó, és semmiségnek tűnik, mégis nagyon erősen befolyásolni tud. A legerősebb félelem keltéshez nem kell túlzottan nagy dolgokra gondolni, elég csak az épphogy megjelenő, rövid üzenet. Mint ahogy a legjobb teljesítményhez se kell nagyon gondolkodni. Az egyik csatornán régebben bebizonyították hogy az ember keltette adrenalintól egy ketrecharcos sokkal nagyobbat tudott ütni, mint a mesterséges adrenalintól. Csak rá kell állítani az agyad, koncentrálni.

Tudjátok már, ha elolvastátok az előző kettőt, hogy én szeretek edzeni. Mármint edzőteremben, súlyokkal, csirkerizst enni, szőlőcukrot majszolni és egyéb. Nem tudom miért, ez másnak ilyen kemény vagy nehéz dolognak tűnhet, de én pont ezt szeretem benne. Egy kicsit ki lehet hozni magadból a valaha elvesztett vad ösztönt, amikor még kevésbé voltunk „intelligensek” (ha ez egyáltalán fejlődés az állati mivoltunkhoz képest), ki lehet élni magad. Most arról fogok írni, hogy mi mindenre tanít meg ez a sport (és az összes többi is).

Szóval arról van szó, hogy nagyon sokan olyan tehetetlennek érzik magukat a világban. Sokszor hangzik el a kérdés, „honnan tudjam?”, vagy „most mi lesz?”, ezek mind a „kitől kérjek segítséget?” kérdésből erednek, csak annyira már nem tiszteljük magunkat, hogy kimondjuk, segítségre van szükségünk. Na de ez egy másik történet.

Itt van ez az élet dolog. Van két kezünk, két lábunk, mintha hozzánk csatlakozna, na meg két szemünk, amin keresztül látunk egy világot. Nézünk kifele, de elveszünk a látványban. Nagyon sok ember veszik el a látványban. Amikor már teljesen belefeledkezünk abba, hogy emberek vagyunk, olyankor nagyon sok rossz mintát tudunk követni, mint a ragaszkodás, a harag, a félelem, és más társai. De nem vesszük észre az egótól, hogy mi minden adott nekünk. Adott az éhség, a szomjúság, ezek nem olyan dolgok, amin gondolkodni kell, hogy mikor jönnek. Csak jönnek, érezzük, és megfelelően cselekszünk. Aztán ott van az alvás, az megint egy olyan dolog, amit ésszel nem lehet megmagyarázni. Nem lehet aludni akarni. Lefeküdni le lehet, de az alvás az egy misztikum. Lefekszel és utána egyszer csak érzed, hogy reggel van. Persze, biológiailag mind bizonyítható, bemutatható, de egyet ne feledjünk, ezek már akkor is voltak, amikor nem tudtuk a „működését”.

Miközben itthon takarítottam, azon gondolkoztam milyen színű legyen az új asztal a lakásban. Mivel porszívóztam így elsősorban olyan gondolatok támadtak bennem, hogy hát szép a fekete bútor (túlnyomó többségében most is ez van), de nagyon meglátszik rajta a fehér por, jók a világos bútorok is, viszont azokon meg a maradandó sérülések látszanak meg... és akkor ugrott be ez.

Nekem általában olyan gondolataim támadnak, amik az élet folyamataihoz kapcsolódnak, próbálnak összekötni szálakat. Egyfajta vonzódást érzek a keleti kultúrához, és pszichológiához - noha csak hobbi szinten -. Mindig eszembe jutnak egyszerű példákról, vagy mindennapos gondolatokról, kiterjesztettebb, általánosabb észrevételek is. Ezt vehetitek egyfajta bemutatkozásnak. Hogy amit leírok az igaz vagy sem, nem vagyok hivatott eldönteni. Nem is útmutatást szánok, csak kíváncsi vagyok, támadnak-e még valakinek ilyen és ehhez hasonló ötletei, vagy éppen ellenkezőleg, mi az amit rossznak talál ezekben. Kíváncsi vagyok.