Tudjátok már, ha elolvastátok az előző kettőt, hogy én szeretek edzeni. Mármint edzőteremben, súlyokkal, csirkerizst enni, szőlőcukrot majszolni és egyéb. Nem tudom miért, ez másnak ilyen kemény vagy nehéz dolognak tűnhet, de én pont ezt szeretem benne. Egy kicsit ki lehet hozni magadból a valaha elvesztett vad ösztönt, amikor még kevésbé voltunk „intelligensek” (ha ez egyáltalán fejlődés az állati mivoltunkhoz képest), ki lehet élni magad. Most arról fogok írni, hogy mi mindenre tanít meg ez a sport (és az összes többi is).
Szóval, hiszitek vagy nem, a sportok nagyon sokat tanítanak az embernek. Persze, nem úgy, mint egy könyv –annyira nincs a szemed elé vágva-, de ha már sok időt tölt el az ember sportolással, ő is észreveszi azokat a dolgokat, amikről beszélek. A legtöbbet arról tanulhatunk a sportokban, hogy hogyan kell „nem” félni. Hogy hogyan kell átadni magad az életnek (előző bejegyzés!). Ha csak pár órára is egy héten.
Sok mindentől lehet félni a testépítésben. Hogy és mikor és mit eszek megfelelően? Ez már önmagában egy nagyon komplex félelem, lehet félni rosszul kimért mennyiségtől, rossz időzítéstől, az időzítés felborulásától, attól hogy olyan helyre keveredek ahol nem lesz lehetőségem megfelelő kaját bevinni… Aztán lehet félni az edzéstől. Hogy csinálom megfelelően? Vajon fogok-e fejlődni tőle? Ér ez valamit? Most ezt tényleg így kell? Ezektől mind lehet félni. Leginkább a saját felállított szabályaink megborulásától szoktunk félni. De ez érdemtelen, haszontalan, felesleges stressz.
Amikor elkezdi az edzést az ember, felépíti magában: minden második nap, ekkor és ekkor elmegyek edzeni és kész. Ezt és ezt eszem ilyen és olyan időközönként, és ezzel jól beszorítja magát egy kis dobozba a saját szigorú szabályai közé. Persze most hobbi szintű testépítésről beszélek. Ekkor kijön az, hogy mindent elvág magától – még a saját barátait is-, csak azért, hogy betartsa a szabályait. Mert minden ember tudat alatt azért felépít magának egy kis világot szabályokból. Ekkor jövök én, aki mind ezeken már rég túljutott, mert ezeken át kell menni, hogy észrevegye az ember; a sportban igazán egy dolog számít: hogy ott legyél, és csináld. A kis dobozkát meg felejtsük el.
Na most minden hobbi szintű testépítő hülyének fog nézni, az fix. Az ember nem vághatja el magától a barátait, csak mert kijelölte az ő kis fejében, hogy mikor kell mennie edzeni. Az első félelem az, hogy nem jutok le a szokott időben. Hát akkor előbb-utóbb tuti szerveződni fog oda egy program, és már szinte betegek leszünk a tudattól, hogy a mi kis szabályvilágunk megsemmisül. Minél jobban ragaszkodunk annál rosszabb (és ez most már nem csak a testépítésről szól). A hobbi testépítésben egy a lényeg, hogy ott legyél heti háromszor. Nem számít, ha valami közbe jön, el lehet tolni, át lehet rakni, de ott legyél heti háromszor. Tudom, tudom a pihenés, meg a regenerálódás, de mondjuk azt, hogy a kijelölt napjaidon az optimális lemenni, viszont nem szabad rosszul érezned magad ha ez nem sikerül. Sőt, elárulok még egy titkot is. Minél dinamikusabbak az edzés napok (értsd: előre nem megtervezett), annál jobb! Ugyanis az izmok előbb utóbb hozzászoknak a „hétfő, szerda, péntek” sorrendhez, és sokkal lassabban fognak fejlődni.
És ugyanígy az összes többi dolog. Az az optimális, ha jó kaját eszel. Mindennapos. De ha párszor ne adj isten, eljutsz ide-oda, élvezd az ételt amit eszel és ne búskomor bűntudatodban rágcsáld el. Az élet nem egy darab dologból áll, a változatoknak örülni kell. Alkalomadtán pár sörtől se leszel gyengébb vagy rosszabb. A legérdekesebb része ennek az egésznek, hogy azt figyeltem meg, ha minden ilyen félelmemet elnyomom amiket felsoroltam, és minden ilyen bűntudat helyzetet egyszerűen magasról leejtek, egyszerűen fejlődök. Fejlődök, megyek előre, az edzés téren is. A félelmek rácsok közé szorítanak téged. Persze nem arról beszélek hogy teljesen mindegy minden. Láthatod, hogy írom helyenként, hogy mi az „optimális”. De ezeket nem szabad szigorúan „kötelezőnek” érteni az év 365 napján, mert akkor borzalmas változatlanságba süllyedsz. Ekkor jön a másik oldal.
Mert lehet istenadta genetikád, ehetsz jól, edzhetsz a legjobb tervek szerint, de ha fejben nem vagy ott, sosem fogsz igazán előre menni. Én régen nem tudtam mi ez a fejben ott lenni, de már értem (pedig anno a kosárlabda edzőm sokat mondta, kár hogy akkor nem értettem). Az emberi agy nem arra van tervezve, hogy minden egyes dologgal foglalkozzon tudatosan, mert beleőrülne. Vannak helyzetek (sőt, sok helyzet van), amikor engedni kell magad csak úgy menni az árral. Ez az élet minden területén így van. Ha te mindennel foglalkozol az katasztrófa. Egy kis művelet is hatezer kérdést vethet fel. Igazán az lehet jó, aki nem állandóan gondolkodással van elfoglalva, hanem magával a művelettel!
„A győztest nem érdekli a verseny, ő csak szeret futni” (Film: Tanulj, tinó!)
A test, lélek, tudat hármasság meg kell legyen egy cselekvés során, mert ha egyik kételkedik, az megtudja állítani a többit. Amikor mostanában belépek a terembe és elkezdem tenni a dolgom, akkor igazán nem gondolkozok semmin. Csak hagyom menni a mozdulatot, érezzem ahogy nyúlik, feszül. Van amikor elgondolkozik az ember hogy: ez így nem is jó. Ekkor jön be az én aranyszabályom. Ha elgondolkozok ilyenen, választhatok: vagy otthagyom a francba az edzést, vagy visszatérek a koncentrációra. Mert ez olyan dolog mintha fagyit ennél és közben mindig arra gondolnál mennyire hizlal. Ez egy tudathasadás. Ha fagyit eszem, érezni akarom az ízét és élvezni. Ugyanez az edzés. Ha egy gyakorlat során arra gondolok hogy nem is ér semmit, akkor magam ellen fordulok. Ezt így nem lehet! Ettől nem fejlődünk sokan!
Ezt az egészet pedig nyugodtan lehet érteni minden más cselekvésre is, nemcsak az edzésre.
Folytatása következik!
