Remélem még eszembe jutnak ilyen szavak, bár ahogy most rágondolok, nagyon sok ilyen van, aminek nincs értelme. Mi teremtettük, gyakorlatilag nem mond ki semmit, és alapjaiban megdönthető. Persze, ez szubjektív vélemény, de valahogy így van az „önbizalommal” is.
Szóval itt van ez a szó: önbizalom. A jelentése abszolút absztrakt, gyakorlatilag megmutathatatlan, mindenkinek mást jelent, egy képzelet szó. Olyan, mint a frusztráció. Amikor önbizalomról beszélünk, csalatkozunk. Nem magunkban bízunk, mert mi épít fel bennünket? Test, lélek és tudat. Bármelyik összetevő önmagában hasznavehetetlen, a többi kettő nélkül. Amikor cselekszünk, vagy valami olyat csinálunk, amit már nagyon régóta megszoktunk, akkor mondjuk, hogy „van hozzá önbizalmunk”. De mint azt már megírtam, gyakorlatilag az összes cselekedetünket az élet vezérli. Maga az élet, ezt a legracionálisabb ember is elfogadja. Egyszer csak éhesek leszünk, egyszer csak szomjasak leszünk, valahonnan beugrik egy tökéletes megoldás, amikor alszunk, amikor tanulunk, az élet vezérel minket. Az életben van bizalmunk, nem pedig önmagunkban. Mert mire gondolunk önmagunknál? A testre, a lélekre, a tudatra, vagy mindháromra?
Amikor először találjuk szembe magunkat valamilyen teljesen új dologgal, természetes a félelem érzet. Aztán egyre többet csináljuk, cselekszünk a testünkkel. Ez szilárdítja meg a tudatunkat az adott cselekvésben, ekkor kezdjük hinni, hogy értünk hozzá. Amikor a test és a tudat megszilárdul valamiben, akkor már szimplán a lélek vezérli a cselekedeteinket. Vannak dolgok, amit már szinte becsukott szemmel, megszokásból tudunk csinálni. Ez bármilyen dolog lehet, a mindennapos fürdéstől kezdve, a street fighter utcai motorozáson át. Minél többet hiszünk el adott cselekedetről, annál profibbak vagyunk benne. Mint a kosárlabdázás. Először megtanuljuk vezetni a labdát, el kell hinnünk hogy ez valóban megy nekünk. Ezek után egy következő lépcsőfokon elhisszük, hogy tudunk cselezni, aztán hogy még több cselt tudunk. Minden tanulás elsősorban hit kérdése. A legegyszerűbb dolgot sem tudod megjegyezni normálisan, ha nem hiszed el, hogy megjegyzed. De ez a hit, az életbe van vetve. Nem önmagunkba, az önbizalom hamis kép. Az élet mutatja meg, és neki hisszük el hogy van ilyen. Nem magunknak.
Amit azonban lehet csinálni ezzel az absztrakt fogalommal, az önbizalommal, az a visszaélés. Én túl sokszor hallom az önbizalmat olyan aspektusban, hogy inkább nincs, kevés van, nincs ehhez meg ahhoz. Az önbizalom szó tipikusan jó kifogások készítésére, valakinek a megalazásához, a negatív tulajdonságok kivetítéséhez. Ha nem hiszed el, akkor csak gondold végig, hányszor hallottad ilyen szövegkörnyezetben: „Ez a Feri szépen megcsinálta, volt hozzá önbizalma”, vagy „Ez igen, neked aztán van önbizalmad”. Arányaiban sokkalta kevesebbszer halljuk ezt így, mint az ellenkező, negatív oldalán. Inkább jellemzőek a „kevés önbizalmam van”, „nincs hozzá önbizalmam” régi klasszikusok. Az önbizalom, mint szó, jelentésében értelmetlen is: a magamba vetett bizalom. Bízok magamban. De magadban nem tudsz bízni, mivel az életben tudsz bízni. Amikor odamész egy lányhoz, reméled hogy eszedbe jut valamilyen jó szöveg, és kéred az életet hogy eszedbe jutassa. Vagy kéred az életet, hogy oda tudj állni. De miután a sétálást, a lábakat, ezt a motorikus mozgást az élet kelti, élteti, így nem magadban bízol végső soron, hanem az életben. Túlértékeljük az emberi elmét, mintha olyan természetes lenne minden, ami már alapból van. Mintha mi találtuk volna ki. De aki tud küzdeni dolgokért, az észreveszi ezeket az alapokat amik már ott voltak gyerekkorától, és hálás érte.
Hogy ezt a szemléletet értsd, mondok egy másik példát, épp aktuális. Azon gondolkoztam, miről írjak, mi legyen a következő téma. Azt mondtam magamnak, mindegy, majd úgyis eszembe jut valami. Tessék, itt van valami, ami egészen meg is tetszett. Ezt a témát nem én találtam ki. Ez is egy absztrakt fogalom. Ez a téma, valahonnan az életből tört elő, a semmiből. Az egy önző gondolkodás (megint csak) hogy valamit az egyén talált ki, ez csak annak a jelölője, hogy ő általa lett írva. Rajta keresztül jött. De hogy honnan jön a téma, honnan jönnek a szavak, honnan tudok ennyit írni, amikor egy darab szóból indulok ki? Na, ez a valami az élet. Ez benne található meg, ő rá vezethető vissza. A legszebb az egészben az, hogy nagyon sokszor nincs az embernek kihez fordulnia, legalábbis úgy hiszi. Az emberek keresik azt a dolgot, amiben hihetnek, amihez hűek lehetnek, amitől kérhetik, hogy irányítsa őket, hogy vegye le a terheket a vállukról. De senki –vagy viszonylag kevesen- gondolnak a legalapvetőbb dologra, az életre. Ha itt vagyok, élek, lélegzek (automatikusan), eszek, iszok, tanulok, nagyon sok dolgot csinálok tudatosságon kívül, akkor miért ne támaszkodhatnék az életre? Hiszen ettől vagyok fent. Ettől létezem.
Mint ahogy írtam, ott van még a tanulás is. Az előző félévemben rengeteget kellett tanulnom, olyan dolgokat, amikhez aligha értek nagyon jól. Két csoport alakult ki előttem, a szűkebb réteg -pár ember-, akik hihetetlen jó jegyekre teljesítettek, a többiek pedig épphogy csak átmentek, vagy megbuktak. Feltettem magamban a kérdést, hogy mi vezérelte a szűkebb réteget? Megkérdeztem őket, és úgy beszéltek a tananyagról mintha ők nem most hallanák először, pedig biztos voltam benne hogy igen. Mások ezt felvágásnak hívnák, és otthagynák az embereket, hogy ők milyen felfuvalkodottak. Én pedig mindenkiben látok valami olyasmit, amit tőle meglehet tanulni. Ez a mániám. Tehát láttam, hogy ezek az emberek –éltanulók-, egyszerűen kizárják a lehetőségét annak, hogy megbukjanak. Nem tudják elképzelni magukról, nem hiszik el. És így mindent átvészelnek, és/vagy nagyon jó jegyeket szereznek. Először én is azt hittem, hogy ez önbizalom.
De mikor átgondoltam, már nem így vélekedtem. Mert mikor leülsz egy darab könyv elé, és elkezded olvasni, mi tudja garantálni neked, hogy meg is jegyzed, amit abban írnak? Semmi okod nem lenne azt hinni, hogy ezt megtanulod, miért tennéd? Miért hisszük hogy ez természetes adottság? Előfordulhatna az is, hogy például nem az. Az életbe vetett bizalom az, ami meghozza a választ. Úgy ülünk le tanulni, hogy azt mondjuk, az élet elintézi nekünk, hogy jól megjegyezzük. (Mint ahogy régebben említettem, evés közben sem a hízásra gondolunk, és tanulás közben sem arra, hogy nem fogjuk megjegyezni, hiszen az tudathasadás lenne.) Ez nem a mi fantasztikus képességünk. Persze, lehetne biológiailag magyarázni, hogy akkor a memória központ így meg úgy, meg hol tárolódnak a rövid távú emlékek… De akkor mi van azokkal akik megbuknak? Egyszerű a válasz, a hit. Tanulhatsz te két hétig bármit, ha nem hiszed el, hogy ezt meg tudod tanulni. Ha nem hiszed el, hogy átmész a vizsgán, akkor olyat fogsz tanulni amit pláne nem fognak megkérdezni. Ez a hit pedig az életben gyökerezik, rá lehet támaszkodni. A szép a dologban, hogy a leghitetlenebb ember is használja a hitét. Csak mára a hit szót elferdítették. Éppen ezért, nem hívom Istennek, se semmi másnak, ez maga az élet. Megoldja a problémákat, ha arra kéred. De semmiképp sem önmagadban bízol, amikor tanulsz. Az életben bízol. Dönthetsz úgy, hogy nem bízol benne, de akkor nem is fogsz megjegyezni semmit. Ezt hívják önbizalom hiánynak. De az önbizalom hiány valójában az életbe vetett hit hiánya.
Ez olyan, mint az alvás. Nem lehet akarni aludni, csak le lehet feküdni. Az alvást az élet intézi, te csak reménykedsz benne, hogy megtörténik. De nem tudod mi váltja pontosan ki. A tudósok sem tudják megmondani, hogy kell kiváltani önmagától, illetve nagyon sokféle kórtörténet illik arra, aki nem tud aludni. A tudósok maximum a folyamatát tudják az alvásnak. A többire ott az élet.
Egy kis kulturális sarok következik, mivel most éppen egy Krisna tudatról szóló könyvet olvasok, szóval gondoltam hozzásegítek az általános intelligenciához egy kicsit, mert miért ne:
vedānta: a legvégső tudás.
sanātana-dharma: isteni útmutatás, isteni igazság, törvény.
(csak utalnék itt a Lost –Eltűntek- című sorozat Dharma Corporation-jére, vicces nem?)
Én mondjuk nem vallom egyik vallást se jónak vagy rossznak, és egyiket se gyakorlom vagy követem. Csupán mindről olvasgatok, hogy ezzel is tágítsam a határaimat, hogy lássam, különböző emberek, hogy és miben látják a létezés igazságát.
Most egy kicsit elmegyek nyaralni, de utána jövök friss gondolatokkal, új témákkal.
