Szóval arról van szó, hogy nagyon sokan olyan tehetetlennek érzik magukat a világban. Sokszor hangzik el a kérdés, „honnan tudjam?”, vagy „most mi lesz?”, ezek mind a „kitől kérjek segítséget?” kérdésből erednek, csak annyira már nem tiszteljük magunkat, hogy kimondjuk, segítségre van szükségünk. Na de ez egy másik történet.
Itt van ez az élet dolog. Van két kezünk, két lábunk, mintha hozzánk csatlakozna, na meg két szemünk, amin keresztül látunk egy világot. Nézünk kifele, de elveszünk a látványban. Nagyon sok ember veszik el a látványban. Amikor már teljesen belefeledkezünk abba, hogy emberek vagyunk, olyankor nagyon sok rossz mintát tudunk követni, mint a ragaszkodás, a harag, a félelem, és más társai. De nem vesszük észre az egótól, hogy mi minden adott nekünk. Adott az éhség, a szomjúság, ezek nem olyan dolgok, amin gondolkodni kell, hogy mikor jönnek. Csak jönnek, érezzük, és megfelelően cselekszünk. Aztán ott van az alvás, az megint egy olyan dolog, amit ésszel nem lehet megmagyarázni. Nem lehet aludni akarni. Lefeküdni le lehet, de az alvás az egy misztikum. Lefekszel és utána egyszer csak érzed, hogy reggel van. Persze, biológiailag mind bizonyítható, bemutatható, de egyet ne feledjünk, ezek már akkor is voltak, amikor nem tudtuk a „működését”.
A lényeg az, hogy sok kis dologban ott van, amit úgy hívunk: élet. Azért magyarázom így, mert egy racionális ember vagyok. Olvastam már sok könyvet mindenről, pozitív gondolkodásról, de nem, ez nem erről szól. Pont ezért hozom fel racionálisan. Szóval itt vannak ezek a misztikumok, és akkor egyes élethelyzetekben úgy gondoljuk, hogy nem tudjuk mit csináljunk. Az megvan, amikor valamin nagyon gondolkodsz, felállsz, elmész 5 percre kávét inni és egyszer csak egy tökre váratlan időben beugrik a válasz? Mi működteti ezt? Mert ez egy erő, ami mögöttünk áll, mögötted is. Erre mondtam hogy meg lehet biológiailag mindent magyarázni, de honnan keletkezett ez? Ez sokkal érdekesebb kérdés. Gyakorlatilag hívjuk úgy, hogy az élet, vagy az élet ereje (kicsit szentimentálisabb). Nem vesszük észre a jelentőségét, annyira beleszürkültünk a hétköznapokba, de ha például sosem lennénk éhesek, akkor hamar meghalnánk. Tehát rendkívül hasznos.
Nekem volt egy nem is rövid, depressziós időszakom. Amikor is volt egy olyan „játékom” hogy egy nap figyeltem mikor leszek éhes, mármint ésszel is odakoncentráltam. Nem kell mondani, hogy mennyire frusztráló és idegesítő napjaim voltak, de hátha itt az élet tesztelem. Nézegettem, 2 óra eltelt, nem vagyok éhes? Biztos nem? 3 óra eltelt… Egy rendkívül fárasztó művelet. Tehát ha így tekintjük, ez a mechanizmus, az életerőből fakad. Vagy ott van a szervezés, előre gondolkodás. Egy ideig lehet előre gondolkodni, meg tudatból szervezni, de valamikor egy ponton már túl kusza lesz. Túl kevés a szempont. Vagy éppenséggel nincs semmi szempont. Ilyenkor jön be az élet. Ilyenkor mondjuk azt, hogy nem baj, már nem látom át, de majd az élet elintézi! És tényleg! Veled még nem volt ilyen semmiben? Tehát ez valamivel nagyobb erő, mint „csak” az életünk fenntartó ereje. Azért igyekeztem ilyen példákat hozni, mert ezt a túl racionális emberek sem vitathatják (vagy igen, de ez az ő bajuk).
Szóval a problémák nagyja onnan ered, hogy az ember okosabbnak hiszi magát. Mindig sajnos ez az ember legnagyobb bűne, hogy azt hiszi, az eszéből kigondolva, minden megoldódik és megteremtődik. Ez aztán frusztrációhoz, görcsöléshez, kimerüléshez is vezet(het). Így fordul elő, hogy előjönnek ilyen kérdések, hogy „mihez kezdjek?”, „most mit csináljak?”. Én már értelmetlennek látom ezeket a kérdéseket, hisz ha itt egy ilyen jól kidolgozott rendszer, az élet mögötted áll, miért nem kérdezel? Csak belül kérdezned kell és várni a választ, ennyi. Sok ember olyan szinten hagyta el a megérzéseit, hogy teljesen a materiális világhoz van kötődve.
Én például már jó ideje a megérzéseimen alapulva cselekszem. És minden nap egy nagyon érdekes dolog számomra. Félre ne érts, ugyanúgy az-az egyetemista maradtam, ugyanoda járok, ugyanazt csinálom. De valahogy mégis olyan érdekes az egész. Amikor a szemedet csak nézésre használod, és az agyadat kikapcsolod, gyakorlatilag olyan mintha egy mozit vetítenének. Ha nem kötsz dolgokhoz gondolatokat, csak megszemléled őket, nagyon érdekesek. Ezért mondják talán, hogy az ellenséged is úgy tudod legyőzni, hogy szembenézel vele. Nagy része az embereknek pont azért lesz „beteg” a szerelemtől, de főleg annak hiányától (láttunk már mindannyian ilyen embereket), mert a szerelemben, a csókban, a szexben ez történik. Nem állsz neki gondolkodni egy csókon miközben csinálod. Csak kikapcsolt aggyal megszemléled. Így tudsz a legközelebb kerülni az érzéshez. Az érzés kerít hatalmába, ahogy mondani szokás, és nem az ész. Képzeljük el, amikor egy egész napot így szemlélünk. Fantasztikus változás. Akkor kezded el az apróságokat is észrevenni igazán.
A nagyon materiális világba gyökerezett embert úgy kell képzelni, mint egy zsiráfot, aki előre fele nyújtogatja a nyakát. Nagyon nyújtja, nagyon nyújtja, és el akar állandóan érni dolgokat, viszont ha ez a zsiráf visszatérne eredeti pozíciójába és nézne lefele is, vagy valahogy önmagát tudná nézni, akkor észrevenné, hogy belefeledkezni a „zsiráflétbe” badarság. Mert ott elől valójában a szemén keresztül irányították. Sok minden szuggerálható az emberekbe képekkel, sok behatásnak nem tudunk ellenállni. De egy idő után csak feltesszük a kérdés, most mi lenne jó nekem? És ezt érzed. Azt tudom mondani, hogy az egész élet inkább érzés, mint gondolkodás. Ha te túl sokat gondolkodsz rajta, annál jobban lemaradsz az érzéseidről.
Szóval, amikor ezt felfedezed, és elkezdesz meditálni, befele nézni, rájössz. Rájössz, hogy nem is nehéz ez, és rájössz, hogy mi a dolgod a világban. Lehet, hogy most egyáltalán nincsenek megérzéseid, vagy nagyon halványak. Amikor elkezdesz magadra figyelni, mert a meditáció csupán összpontosítás a semmire, az ürességre (látszólag). Az kell, hogy semmilyen gondolat ne támadjon a fejedben. Amikor támad szépen lassan visszahúzni magad (fegyelmezni az elméd) a csend felé. Ennyire egyszerű. Minél hamarabb eléred a csendet, annál kevésbé voltál letapadva ehhez a világhoz. És akkor ezt rendszeresen csinálva, feléled az emberben az hogy valójában ő mit szeret, erősödnek a megérzések. Jönnek válaszok a kérdéseidre.
Innentől kezdve pedig rálépsz egy életútra. Ami rendkívül érdekes, mert csak figyelsz kifelé, hallgatsz, és cselekszel. Megérzed számodra mi a jó és mi nem, merre kell menned. Biztos leszel a dolgodban, ezt a biztonságot, ezt a támaszkodási lehetőséget keresik sokan. De a szemeddel látott életben nem fogod megtalálni. Ha a párodra támaszkodsz, az elhagyhat. Ha a pénzedre támaszkodsz, azt ellophatják. Ha a kitalált szabályrendszeredre támaszkodsz, az összedőlhet. De ha csak figyeled a saját életed, mint egy mozit, érdekes hogy mennyi dolgot veszel észre magadon, amit addig nem. Érdekes hogy elkezdesz biztos lenni a dolgaidban, pedig látszólag semmi változás nem állt be. Tudod, hogy nem vagy egyedül, és hogy lesz hova fordulni segítségért. Nagyon érdekes dolgok ezek.
Tehát könyörgöm, amikor egyedül érzed magad, az nem jelenti, hogy egyedül vagy. Amikor egyedül vagy (a szemeddel nézve), valójában veled van minden és te vagy a mindenben. Meg fogod érteni.
